Régen volt már bejegyzés itt blogon, aminek az az oka, hogy inkább Instagramra vagy TikTokra készítek tartalmat. Most mégis a blog jutott eszembe és két termékről fogok írni. Ha tesztelésről van szó, akkor szeretek úgy írni egy-egy termékről, hogy azt már egy jó ideje használom, és ez most is így történt.
Bottega Verde márkáról
Aki tud olaszul, annak nem okozok meglepetést azzal, hogy egy olasz márkáról van szó, hiszen a bottega verde jelentése zöld bolt/üzlet. Egy kis gyógynövényboltból nőtte magát egy vállalattá, tehát a természetes összetevők és a vegyszerek elkerülése alapvető fontosságú. Az én kapcsolatom a márkával azért is érdekes, mert már jó pár évvel ezelőtt megismertem, hiszen keresztanyukámtól egy eredeti olasz Bottega Verda tusfürdőt kaptam, nagyon kellemes illata volt..tehát a márka nagyon kedves emlékként maradt meg bennem. Ha pedig még olvasnál a márkáról vagy a termékek iránt érdeklődnél akkor katt ide.
Április végén kezdtem egy micellás szemsmink tesztelését (ami azóta el is fogyott), valamint egy testápolót is próbáltam, szóval itt szeretném megköszönni a márkának, hogy tesztelhettem. :)
Estratti di bellezza - Micellás szemsminklemosó - vattatej és málna
Kezdjük először a micellás szemsminklemosóval, erre azért is voltam kíváncsi mert nekem ugye érzékeny a szemem. Jól lehozza a szemsminket és őszinte leszek veletek, én rúzst és alapozó eltávolítására is használtam néha, arra is tökéletes. Sőt még illatmentes is, ami nekem szintén pozitívum volt.
Összetevők | AQUA, PENTYLENE GLYCOL, RUBUS IDAEUS JUICE, GOSSYPIUM HERBACEUM SEED EXTRACT, CAPRYL/CAPRAMIDOPROPYL BETAINE, HYDROXYACETOPHENONE, SODIUM CHLORIDE, DISODIUM EDTA, SODIUM HYDROXIDE, GLYCERIN, CITRIC ACID, XANTHAN GUM, SODIUM BENZOATE, SALICYLIC ACID, POTASSIUM SORBATE PAO: 6M |
Fiori d'Oriente - Testápoló krém ylang ylang és damaszkuszi rózsa kivonattal
A második termék pedig ez a testápoló volt, amely nagyon gyorsan beszívódik, nem hagy ragacsos érzetet és sokáig tart az illata. Alapvetően is szeretem a rózsaillatot, így ez a ylang ylang és damaszkuszi rózsa illat szintén megvett. Még ezt a terméket mai napig használom az esti rutinomban, ez a tökéletes testápoló a száraz bőrömhöz.
Összetevők | AQUA, GLYCERIN, CETEARYL ALCOHOL, HYDROGENATED ETHYLHEXYL OLIVATE, GLYCERYL STEARATE SE, OCTYLDODECANOL, DICAPRYLYL ETHER, PRUNUS AMYGDALUS DULCIS OIL, PARFUM, BENZYL ALCOHOL, TOCOPHERYL ACETATE, HYDROGENATED OLIVE OIL UNSAPONIFIABLES, PHENOXYETHANOL, POTASSIUM CETYL PHOSPHATE, CANANGA ODORATA FLOWER EXTRACT, ROSA DAMASCENA FLOWER EXTRACT, CARBOMER, SALICYLIC ACID, DISODIUM EDTA, SODIUM HYDROXIDE, BENZYL SALICYLATE, SORBIC ACID, LINALOOL, HYDROXYCITRONELLAL, HEXYL CINNAMAL, LIMONENE, CITRONELLOL, CITRIC ACID, GERANIOL, ALPHA-ISOMETHYL IONONE, SODIUM BENZOATE, POTASSIUM SORBATE PAO: 12M |
*a termékeket tesztelésre kaptam, de ez nem befolyásolta a véleményemet.
Te melyik terméket próbálnád ki?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.