Mi is az a Sweater vest? - Avagy a kötött mellény trend!

248072294_616004416092998_4495427653774674192_n.jpg

Sziasztok! Régen volt már outfit poszt, szóval arra gondoltam, hogy most végre jöjjön egy. Az outfit központi eleme a kötött mellény lesz.De honnan is származik a kötött mellény vagy angolul a sweater vest?

Egy kis történelem

A történet egészen 1882-ig vezethető vissza az evezősökre, akik azért viselték azt, hogy ezáltal elősegítsék az izzadást és a fogyást is. Majd 1907-ben a a michigani futballisták egyenruha részeként hordtak ilyen mellényeket. Ezt követően 1913-ban Woodrow Wilson is kötött mellényt választott, az 1930-as évekre pedig már szinte minden férfi ruhatárban megtalálható volt. Az 50-es években főleg azok döntöttek a kötött mellény mellett akik az elegánsabb vonalat képviselték, a 70-es évekre pedig megérkeztek a mintás kötött mellények is. És a következő években minden korosztály megkedvelte, most 2021-ben a téli női divatban is fontos szerepe van.

Nagyon örültem, amikor megláttam ,hogy ismét divatosak a kötött mellények. Szeretek ősszel és télen is rétegesen öltözködni és egy kötött mellény ebben segíthet. Emellett pedig nagyon jól kombinálható egy garbóval, inggel vagy csak egy egyszerű hosszú ujjú pólóval, tehát kreatív szetteket állíthatunk össze velük.

248356663_936205083995857_1458809603508403382_n.jpg

A Bonprix oldallal való együttmükődésemet már többször bemutattam nektek, hogy miket rendeltem, szóval most is így fog történni. Két kötött mellény volt a választottam, de igazából mind a kettőnek más a stílusa. Az egyik egy kockás mintázatú mellény lenne (katt ide érte), ennek az anyaga picit vékonyabb, míg a bézs színű (katt ide érte) egyértelműen vastagabb anyagú.

Az első outfitben a kockás mellényt kombináltam egy fehér garbóval és vajszínű nadárggal. A lábamra egy fekete loafer lett a választott és természetesen a loaferhez passzoló fekete hátizsákot is magammal vittem. A mellényt 34-es méretben rendeltem, de ha te jobban szereted ha oversize méretet akkor nagyobbat válassz. 

248014264_196958739144316_1279718845985389403_n.jpg

A második outfitben a bézs mellény volt a központban, így ehhez okker hosszú ujjú pólót és nadrágot viseltem. Mivel ez a mellény hosszított és bővebb fazon, így úgy gondoltam egy fekete övet is felteszek hozzá. Ez az öv pedig olyan jól passzol a fekete loaferemhez. Táskaként egy gyöngyös fekete-fehér-bézs, arany láncos táska lett a befutó.

248381647_231796322276827_7255600948238534044_n.jpg

Nektek melyik outfit tetszett jobban?

sign_1.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://inspirationsofmanuela.blog.hu/api/trackback/id/tr7016735492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Elérhetőség

inspirationsofmanuela@gmail.com

További infó a CONTACT menüpontban. :)

Follow on Bloglovin

Találkozzunk Instagramon is ;)

Látogass el Facebookra :)

süti beállítások módosítása