Első Blogger Day Élményem

bl1.jpg

Tavaly sajnos nem tudtam eljutni a blogger napra, szóval már hetekkel, az eseménnyel nagyon izgatott voltam. Miskolcról persze nem olyan egyszerű megszervezni, de szerencsére mindent sikerült lerendezni. A nagy napra olyan 11:40 körül sikerült megérkezni, amikor már a programok javában zajlottak. Egyébként már a parkolásnál is volt történés, hiszen parkolóban megláttam Kulcsár Edinát és a párját ( pár hellyel parkoltak arrébb). Ők is a Blogger Day-re tartottak, mert Edinát jelölték az Év Influencere kategóriában, amit meg is nyert! :) Edina pedig élőben is ugyanolyan kedves, mint ahogyan az interneten vagy tévében tűnt.

 
bl2.jpg

Amikor megérkeztünk a Telekom Központjába rögtön elvarázsoltak a színes lampionok a plafonon.:D Miután a ruhatárba leadtuk a kabátokat, végig jártuk a megtalálható márkák pultjait és szerintem mindenhol benne voltunk a játéban. A kedvencem a Lancôme volt, ahol egy kreatív képet kellett készíteni voltak hozzá persze kellékek vagy a BWT-nál egy flatlay-t kellett fotózni. A Skechers-nél pedig egy boomerangot csináltunk, arról, hogy egy trambulinon ugrálunk ( jómagam magasabb sarkú csizmában)..és el sem akartam hinni, hogy nyertünk egy cipőt.:D

 

 

22811373_1828906277137312_38656138_n.jpg

Csak ezután jutottunk el az előadó teremhez, ahol éppen Vivi, Dóri, Lina és Panni az Instagram-os outfit képekről beszélgettek. Ez a téma elég kis könnyed volt, szóval pont jó volt egy kezdésnek. A következő emlékezetesebb előadás Tereza Marková története, aki egy cseh videósból lett a L’Oreal munkatársa. Ha ez nem lett volna elég inspiráló, akkor Oravecz Nóra csupán 15 perces előadására nincsenek szavak. Nemcsak a pozitív dolgokra hívta fel a figyelmet és a bizonyos követő vásárlásokról is beszélt. Azt is elmondta, hogy egy sikeres bloghoz évek kellenek, és igenis dolgozni kell érte..nem várhatjuk a sült galambot! A blog.hu oldalt pedig külön kiemelte, ami számomra hatalmas feedback volt, mert pár hónapja tértem ár erre a platform-ra. A következő előadás ami megfogott az Alexy Vivi és férje, Dr. Újszászi Bogár László (fogalmam nem volt, hogy ő egyébként egyetemi tanár) prezentált. Mivel elég sok prezentációt láttam már, így több előadásnál észrevettem, hogy túl random (felkészületlennek is lehetne mondani) volt. Az ő előadásuk, pedig nagyon klasszul össze volt rakva. Olyan példák voltak felsorakoztatva, amik viccesek voltak ( ha láttad már azért nevettél, ha pedig nem azért). Mivel elkezdtem videózni, tényleg hatalmas a hangsúly van azon, hogy hogyan is kommunikálok és egy-egy szót milyen hanglejtéssel mondok ki, amin még szeretnék fejleszteni. Utolsóként a kreatív írástechnika előadásról írnék, amelyben Steiner Kristóf és Kovács Brigitta fejtette ki véleményét erről a témakörről. Ennek a tanulsága az volt, hogy nem elég az, hogy tele rakod képekkel a bejegyzésedet, hanem szükséges egy tartalom is. A Google Trendsről hallottatok már? Nekem egy újdonság, hogy meg tudod nézni, hogy egy adott szóra milyen gyakran keresnek rá.

22782197_1828913443803262_1432567656_n.jpg

Az előadások elérték a céljukat, hiszen sokkal inspiráltabban léptem ki az ajtón és sok magamban feltett kérdésre kaptam meg a választ. Remélem, hogy az itt szerzett tapasztalatokat a blogomon is tudom majd hasznosítani. Örülök, például, hogy élőben Laurával ( lauras-couture írója) is válthattam pár szót vagy Orsit (from orsi with love írója) is megismerhettem. Több ismerős bloggert is láttam, de így élőben sokszor nem merek odamenni ( ezt a barátom is megmondhatja), de majd jövőre több lesz a bátorságom. :)

22782207_1828911047136835_1060261218_n.jpg

22773596_1828906307137309_301325571_n.jpg

A díjátadón pedig Dóri eredményének örültem a legjobban, mert nekem az ő videói igazán kreatívak és jó témákat talál ki. Képzeljétek sikerült elkapni egy közös képre, ami pedig külön boldogság volt. Összességében, egy nagyon szuper napot zártam és nem bántam meg, hogy részt vettem ezen az eseményen. 

Itt lenne a vlog:

 

 

További tartalmakkal várlak

a FACEBOOKINSTAGRAM  és YOUTUBE oldalamon.

sign.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://inspirationsofmanuela.blog.hu/api/trackback/id/tr6213066370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Elérhetőség

inspirationsofmanuela@gmail.com

További infó a CONTACT menüpontban. :)

Follow on Bloglovin

Találkozzunk Instagramon is ;)

Látogass el Facebookra :)